Ha a Jura
időszakról van szó, akkor általában az olyan amerikai dinoszauruszok jutnak
eszünkbe, mint az Allosaurus vagy a Ceratosaurus. Én viszont most így kezdésnek
az időszak egy kevésbé ismert, tanzániai képviselőjét választottam, az
Elaphrosaurust.
Csakúgy,
mint a jóval híresebb rokona, a Ceratosaurus, ez a dinoszaurusz is a Ceratosauria
nevezetű klád tagja volt, ám ő a másik, Noasauridae család felőli végén.
Azért esett
rá a választásom, mert érdekes belegondolni, hogy egy bizonyos dinoszaurusz
csoporton belül mennyire sokszínű fizikai eltérések alakulhattak ki az eltérő
ökológiai fülkék és a szelekciós nyomás hatására. Ha például egymás mellé
állítanánk egy Ceratosaurust, egy Allosaurust és egy Elaphrosaurust (és közben
alig lenne némi tudásunk paleontológiai témában) akkor első ránézés alapján jó
eséllyel az Allosaurust és a Ceratosaurust párosítanánk össze, mint közeli
unokatestvérek. Ám ehhez képest az amerikai háromszarvú, páncélos Ceratosaurusnak
a tanzániai karcsútestű, valamint hosszúlábakkal megáldott Elaphrosaurus volt a
közeli rokona.
Küllemét
illetően hasonló felépítésű állatokból vettem az inspirációt, ezért kapott
relatíve tollas testet, valamint vaskosabb pikkelyekkel borított farkat. Noha az
állat testhosszra akkora, mint amerikai unokatestvére, ez a méret inkább egy
optikai illúzió a megnyúlt nyak és farok által.
Ha pusztán testének méretét vesszük válltól csípőig, akkor csak valamivel nagyobb a mai futómadaraknál. Ebből kifolyólag nem tartom lehetetlen elképzelésnek, hogy testét primitív, 1-es típusú (vagy azokra hasonlító) tollazat boríthatta. A „tollas test és csupasz farok” meglehetősen széleskörű dizájn lehetett a különböző dinoszaurusz csoportokban, mivel egy előnyökkel járó opcióról van szó. Melegen tarthatja a testet, illetve védheti a túlzott melegtől; ugyanakkor elég régiók maradnak csupaszon ahhoz, hogy elősegítsék annak hűtését, így a túlmelegedés veszélye sem áll fent. Jó példa erre a Theropodák közül a Juravenator starki, egy szintén Jura időszakban élt Coelurosauria.
Érdékes viszont, hogy ez a megoldás a Theropodákon kívül is divatba került, így például az Ornithischia csoport Heterodontosauridae családjánál, valamint a Kulindadromeus zabaikalikusnál.
Ha pusztán testének méretét vesszük válltól csípőig, akkor csak valamivel nagyobb a mai futómadaraknál. Ebből kifolyólag nem tartom lehetetlen elképzelésnek, hogy testét primitív, 1-es típusú (vagy azokra hasonlító) tollazat boríthatta. A „tollas test és csupasz farok” meglehetősen széleskörű dizájn lehetett a különböző dinoszaurusz csoportokban, mivel egy előnyökkel járó opcióról van szó. Melegen tarthatja a testet, illetve védheti a túlzott melegtől; ugyanakkor elég régiók maradnak csupaszon ahhoz, hogy elősegítsék annak hűtését, így a túlmelegedés veszélye sem áll fent. Jó példa erre a Theropodák közül a Juravenator starki, egy szintén Jura időszakban élt Coelurosauria.
Érdékes viszont, hogy ez a megoldás a Theropodákon kívül is divatba került, így például az Ornithischia csoport Heterodontosauridae családjánál, valamint a Kulindadromeus zabaikalikusnál.
A tanzániai
Tendaguru Formáció egy úgymond bölcsője lehetett a Kréta időszakra sikeresebbé
vált Theropoda csoportoknak. Olyan híresebb dinoszauruszok archetípusai
kerültek elő, mint az Acrocanthosaurus vagy a Spinosaurus.
Itt élt például az egyik legősibb Carcharodontosauridae, a Veterupristisaurus milneri. Mivel csak néhány csigolyából ismert, ezért ezen a hamar összedobott vázlaton csak sötét sziluettként ábrázoltam.
Itt élt például az egyik legősibb Carcharodontosauridae, a Veterupristisaurus milneri. Mivel csak néhány csigolyából ismert, ezért ezen a hamar összedobott vázlaton csak sötét sziluettként ábrázoltam.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése